Most pedig néhány alapszabály a segítségnyújtáshoz:

  1.  Néha nemet kell mondani
    Amikor nincs időd, vagy nem vagy abban kompetens, vagy nem értesz egyet a céllal, a morállal, esetleg az adott ember vállalhatatlan.
     Ez a legfontosabb a céljaid megőrzése szempontjából.
  2. Adj úgy, hogy bármit is elvárnál.
    Nekem ez az elején nagyon nehéz volt, mert azonnal kérdezték, miben tudnak segíteni. És folyamatosan magamra koncentráltam.
    Nem kell. Majd a rendszer kidobja a túloldalon, amikor szükséged lesz rá.
  3. Nagyon fontos, hogy a másik megbecsülje a segítségedet
    Legyen neki értékes és tudatosítsa magában azt, hogy valóban kapott valamit, nem csak egy jót beszélgettetek.
    Ennek ellenőrzésére jó a következő pont.
  4. Ne  vársz visszajelzést.
     Ha jót tettél vele, úgy is meg teszi Ő vagy megteszi  más, máshogyan,
    de mindenkép örülj te is.
    Ez a közvetlen jutalmad.
    Ha pedig rossz irányt javasoltál, akkor egyrészt tudd meg, hogy az ember vagy hely, ahova küldted, már nem az, illetve hogy te is tanulj belőle, és másokat már ne szívass meg.
  5. Keress újabb célokat, gondolj arra, hogy ezek magok, amiket elültetsz. Van, ami kihajt, van, ami nem.
    Van, ami csak évek múlva jön vissza valahonnan.
    Egy idegentől.
     
  6. Tudd, hogy hol a határ. Mindenki másból él. Tudd, hogy mi az a pont, amit már pénzért csinálsz, és legyél abban biztos, hogy a túloldalon is megértették.
    Nem az a cél, hogy mindent ingyen csinálj.
    De semmit nem teszel ingyen. Hisz már többször említettem, így vagy úgy de visszakapod, lehet nem rögtön, és nem is attól, aki kapott tőled, lehet évek múlva egy idegentől.
  7. Ha nem működik, az rád nézve nem probléma.
    Felnőtt emberek vagyunk. Mindenki el tudja dönteni, hogy valakivel tud vagy akar együtt dolgozni, akar e tenni, mert segíteni csak annak lehet aki el is foagdja azt.
    Az, hogy te két szálat összekötsz, nem jelenti azt, hogy szavatolsz bármit.

    +1: ha sokat adsz, akkor könnyebb lesz kérni is. Nem azonnal, hanem egy idő után. Mert tudod, annyit dobtál már be a szívességperselybe, hogy igazán, rossz érzés, vagy lelkiismeret-furdalás nélkül is kivehetsz belőle.
    Megérted azt is, hogy vannak szívességek, amiket a másik nem tud viszonozni.

Csináld Meg!
 

  • Írd le az erősségeidet egy papírra.
    Idézz fel egy történetet, amikor ez mindenki számára nyilvánvalóvá vált.
  • Fogalmazz meg történeteket, hogy miben szeretsz (ingyen) segíteni.
    A történet tudatosítja, mik ezek és mások számára is világossá teheti, mik azok a területek, ahol rád számíthat.
  • Amikor adsz , minden esetben kérdezd meg:
    most, ebben a pillanatban mivel tudok neked a legtöbbet segíteni.

    Ha te vagy a kérő fél, ne limitáld a kérésedet, bármit kérhetsz
    – úgyis kiderül, ha a partnered nem tud ebben segíteni
    . De ha nem mersz kérni, nem számíthatsz segítségre.
  • Neked is legyen a fejedben probléma vagy feladat, amiben segítség kell. Nem ingyen akarunk mással mindent megcsináltatni, hanem csak egy kis lökést, tanácsot szeretnénk.

A Te értéked egyik fokmérője, hogy hány embernek segítettél.
Ez ennyire egyszerű.
És ezért csodás az internet, mert végre lehetőséged van egyszerre nagyon sok embernek segíteni.
Legközelebb azt is megnézzük , anyagi ráfordítás nélkül hogy teheted meg.