Marika éppen 70 éves múlt és a közelmúltban veszítette el a férjét. Az egész életét a családjának szentelte. Sütött, főzött, mosott és takarított rájuk. Egész életében szolgált másokat. A szíve mélyén csak arra vágyott, hogy utazhasson, távoli tájakat és embereket ismerhessen meg. A férje azonban soha nem volt partner ebben. Állandóan azt hajtogatta, hogy “Az utazás a gazdagoknak való Marikám”. Így Marika csak a televízióban sugárzott úti filmeken és az ingyenes utazási katalógusokban  látta a távoli tájakat. Minden egyes forintjukat szigorúan beosztották és nem vettek soha semmit, amire nem volt feltétlenül szükség.

Most, hogy Marika egyedül maradt, még mindig lenyűgözőnek találta a távoli tájakat, de úgy gondolta most már késő…túl öreg ahhoz, hogy utazzon. Egyik éjjel azonban egy különös álmot látott. Egy csodálatos tengerparton sétált, gyönyörű ruha volt rajta és egy szép szállodában vacsorázott. Amikor felébredt, egyszerűen nem tudta kiverni fejéből az álmot. Amikor fellapozta az egyik új utazási katalógust, a negyedik oldalon épp azt a tengerpartot látta, amit az álmában is. A szíve hevesen vert, mert tudta, hogy el kell utaznia, de nem tudta, hogyan kezdhetne hozzá…

Felöltözött és elindult, hogy felkeresse a néhány sarokra lévő utazási irodát, ahol egy kedves hölgy fogadta. Kiderült, hogy a tengerpart a Kajmán szigeteken található és erre az útra éppen van még két hely féláron,mert az egyik utas betegség miatt lemondta. Igen ám, de a félárú utazás ára 750.000 Forint volt és Marika még soha nem látott ennyi pénzt egyben. Már majdnem feladta az utolsó reményt, hogy ebben az életében még utazni fog, amikor eszébe jutott a megtakarítási számla, amit a férjével közösen vezettek. Felhívta a bankot és kiderült, hogy a számlán több , mint  kétmillió forint megtakarítás volt. Egy hirtelen döntéstől vezérelve úgy döntött, hogy befizeti az utazást. Úgy érezte, hogy semmi veszteni valója nincsen. Egész életében erre vágyott és tudta, hogy soha többé nem lesz ilyen esély az életében…
 Ugye a te életedben is van valami, amire igazán a szíved mélyéről vágysz
Tudod soha nem késő úgy döntened, hogy megajándékozod vele magad. A Vágyakat azért kapod, mert az életed meg akar ajándékozni téged. Csak rajtad múlik, hogy elfogadod e ezt az ajándékot. Marikának 70 évet kellett várnia rá, de ha te akarod már most is belevághatsz.
MÉG NEM KÉSŐ.
MÉG SEMMIRŐL NEM MARADTÁL LE.