Szeretnénk elmondani pár dolgot a vízről.
Az ivóvízről.
Az első, hogy amit a vízivásról tanácsoltak eddig , általában rossz és gyakran veszélyes tanácsok. Igazából senki nem tudja, mennyi vizet kellene innia, és az ezzel kapcsolatos javaslatok, amiket kap innen-onnan, igazából ostobaságok. Például: igyál 8 pohár vizet naponta!…
Ki ne hallotta volna ezt már?
Honnan jön ez a nyolc pohár?
Miért pont nyolc pohár?
Mekkora pohár?

Ennek semmi értelme. Ez egy mesterségesen kiszőkített kommunikációja annak, hogy mennyi egy átlag ember napi átlagos vízszükséglete egy átlagos méretű pohárral mérve.
Tegye fel a kezét, aki átlagember!

"Először is: a nap folyamán a megivott víznek egyenletesen kell bejutnia a szervezetünkbe. Reggel meginni 8 pohár vizet és azt gondolni, hogy királyok vagyunk mára, nem túl okos megoldás. Ez az Ön számára is evidens. Pedig ettől alig valamivel tér el az a gyakori szokás, hogy egész nap nem iszik egy pohár vizet sem, majd este, mikor megszomjazik, iszik valaki egy-két literrel. Ez annyira gyakori, hogy azt mondhatnánk, ettől megy a fejfájás csillapító ipar."


Ezzel szemben a tudományos tény: az optimális egészség megkívánja, hogy óránként kell pótolni a szervezet vízveszteségét.

Nem vicc. Óránként.

Ez nem azt jelenti, hogy ha kihagyunk egy órát, akkor valamilyen baj lesz belőle. Azt jelenti, hogy az optimálistól eltért.
Ha kihagyunk két órát, akkor még inkább. Ha  három órát, stb…… Amennyiben ezt napokon, éveken át folyamatosan így éljük  meg, akkor úgy éljük le az életet, hogy „nem optimális állapotban" van a test vízháztartása.

Minden ember, aki rászokott arra, hogy óránként igyon egy pohár vagy akár fél pohár vizet, feltűnően jobb erőnléti és szellemi állapotba került ettől. Próbáljuk  meg vízzel megoldani a problémáit.

Egyszerűnek hangzik igaz?

Miért ilyen hatékony a víz?
Mert a krónikus dehidratáltság annyira jellemző, hogy a lakosság közel kilencven százalékát érinti. Ebből az következik, hogy jó eséllyel Téged is.

Ha nem hiszed, próbáld  ki amit itt tanácsolunk, mindössze 48 órán át és nézzd meg, mi történik! Ne aggódj, teljesen biztonságos.

Elfáradsz, kimerülsz anapvégére? 

A dehidratáltság okozza. (vagy valami más, de azokkal most nem foglalkozunk).

Szédülés, krónikus fejfájás, impotencia, hajhullás, hátfájás, székrekedés, stb.… Ezek a „betegségek leggyakrabban a dehidratáltság következményei.

Hogyan kezeljük?

Még mielőtt elkezdenél  kortyolgatni, nem árt  tudni, mennyi is a „8 pohár". Ugyanis, mint korábban volt szó róla, ez számtalan összetevőtől függhet. Függ a testsúlytól, a mozgás mennyiségétől, a klímától, stb.…

Amennyiben egy melegebb, szárazabb helyen tartózkodsz , a verejtékezés által (a verejték jelentős része nem látszik a bőrön cseppek formájában) több vizet, sokkal többet veszítesz mint  hideg nedvesebb környezetben. Ugyanez igaz, ha edzés, vagy bármilyen fizikai aktivitást közben.

De van egy fontos dolog. Azt írtuk, hogy a víz biztonságos. Akkor hogy lehet, hogy létezik a „vízmérgezés, mint halálos betegség"?
A wikipédián van erről egy leírás, amikor egy hölgy 15 perc alatt belehalt (közel 8 liter víz egyszerre történő megivásába fogadásból), de maratoni futóatléták esetében is előfordult már hasonló eset.

Az igazság: a hirtelen nagy mennyiségű víz, bekerülve a szervezetünkbe, felborítja az elektrolit háztartást. Mi a csuda az elektrolit háztartás?

A sok víz hatására lecsökken a vér nátrium szintje, ami beindít egy nehezen kezelhető folyamatot. A fölhígított vér következtében víz áramlik a sejtekbe, az agyszövet is megduzzad, az agynyomás fokozódik, ami halálhoz vezethet.

Ez amilyen ijesztően hangzik, olyan könnyű lenne kivédeni.
Egy csipet tengeri só adagolásával a vízbe, vagy egy étkezési sókeverékkel percek alatt kezelhető lenne a probléma. Viszont a sportorvosok tapasztalata szerint a kórházban dolgozó kollégák a versenyről beszállított futóknál kezdődő kiszáradásra gondolnak, és ha nem megfelelő sótartalmú folyadékot adnak, a vízmérgezést fokozhatják.

Tehát, akkor most már mindent tudunk, kezdhetjük az energetizálódást.

Igyon óránként fél-egy pohár vizet.
Most nyáron ez megfelelő mennyiségnek tűnik.
Amennyiben egy-két napon belül érzed  ennek pozitív hatásait, akkor eddig krónikus dehidratáltságban szenvedttél.

nem érzed?
Próbáljd ki a sót.
Lehet, hogy az hiányzott.
Napi egy-két kapszula szintén elegendő és a hatása azonnali.

Amit várunk: éberebb közérzet és a délutáni-esti kimerültség elmaradása 48 órán belül.



#vizsprint