Ma bemutatok neked egy módszert, amivel figyelemfelkeltőbbé teheted az önéletrajzodat.

Egy olyan apró trükkbe avatlak be, amire kevesen gondolnak, egyetlen önéletrajz sablon se tudja.


Az önéletrajzod három részből áll.

A felső egyharmadból, a közepéből és a aljából.

Amiről most beszélek, az a középső részre vonatkozik, vagyis arra, ahol a munkatapasztalatodat, korábbi munkahelyeidet mutatod be.

Itt minden egyes korábbi munkahelyet úgy vezetsz fel, hogy egy sorba három dolgot írsz le.

  • Cégnév: A korábbi munkahelyed neve
  • Munkakör: A betöltött munkaköröd megnevezése
  • Dátum: Mettől meddig dolgoztál ott

Ezzel a három adattal vezeted fel a feladatok és felelősségek részletes leírását.

Most erre az egy sorra koncentrálj, amiben ez a három adat van benne.

A módszer, amit javasolok neked, ennek a három adatnak az elrendezésére vonatkozik.

Arra, hogy milyen sorrendben sorold fel ezeket, a figyelemfelkeltés maximalizálása érdekében.

Tehát azt az információt vedd előre, ami jobban elad téged!

Egy történeten keresztül könnyebben érthető lesz:

Egy pályakezdő marketinges a családi vállalkozásukban dolgozott.
A borászati vállalkozásuk Facebook oldalát kezelte, prospektusokat készített stb.

Az önéletrajzában ezt a részt úgy vezette fel, hogy a sor elejére nagy és félkövér betűkkel odaírta a családi vállalkozásuk nevét, majd sokkal kisebb, a szövegbe beleolvadó módon, odabiggyesztette, hogy "marketing gyakornok".

A sor elején voltak még dátumok is, ami tovább rontotta az összképet.

A lényeg: minden, ami ki van emelve, az érdektelen , a lényeg viszont nem hangsúlyos.

Mindig azt kell előrevenni és kiemelni, ami jobban felkelti a figyelmet, a három adat sorrendjét így változtassuk meg:
 

A munkakört vegyük előre, azt emeljük ki
nagyobb betűkkel és félkövér betűtípussal.


Ez után pedig következhet a cégnév, kisebb betűkkel, kevésbé harsányan, mint korábban.

Végül pedig, a sor legvégére jöhetnek a dátumok.

Az ok egyértelmű .

A pozíciója jobban eladja, mint a cégnév, ahol dolgozott.

A családi vállalkozásuk neve nem egy nagy, közismert név, ami alapján mondjuk egy HR-es vagy cégvezető elismerően csettint, hogy „ez aztán valami”!

Ha mondjuk Orsi a Vodafone-nál vagy az Adidas-nál, vagy más, hasonlóan nagynevű cégnél dolgozott volna, akkor ez az információ jöhetett volna a sor elejére.
Mert tényleg vannak nagy nevek, amik a legtöbb emberből elismerést váltanak ki, hogy ha ott dolgoztál.

De egy kis családi vállalkozás, amit nagyon kevesen ismernek, nem ilyen.

Tehát a munkakörét vettük előre, azt emeltük ki, és ettől sokkal egyértelműbb volt az üzenet.

Már első ránézésre kiderült az önéletrajzból, hogy marketinges!

Ezt követte a cégnév sokkal kisebb betűkkel, majd utolsó simításként a munkaviszony kezdő és záró dátuma.

Ez került utoljára, hiszen a dátumok senkit nem adnak el!

Orsinak volt még három rövidebb időszak a tapasztalatában, ott ugyanezt a sorrendiséget kövessük:

 

  • először a pozíció,
  • utána a cégnév,
  • végül a dátum.

Az önéletrajz így sokkal erősebb lett, hamarabb és egyértelműbben kiderül belőle a lényeg!