egy gondolat..

Hallottál Jacque Frescoról, a Vénusz projekt megálmodójáról?


Én személy szerint lemaradtam arról, hogy ő májusban itt hagyott minket. 101 évesen ment el, de amit maga után hagyott, az szerintem megváltoztatta a világot és hosszú távon, életének hatása csak ezután fog igazán virágba borulni.

Én rengeteg olyan dologért már nem küzdök, amik korábban kifejezetten fontosak voltak.

És sok olyan dolog lett fontos, amelyek korábban meg sem érintettek.

És sokakat ismerek, akik ugyanígy vannak ezzel. Tehát a kisöreg tényleg megváltoztatta a világot.


Ez az ember még beszélgetett Einsteinnel, és lehetősége volt egy évszázadon át megfigyelni a világ és az emberek viselkedését.

És amit megfigyelt, azt gondolom mindenkinek a szívéig kellene, hogy hatoljon.

Itt van az egyik legjobb beszéde, amit közel száz évesen tartott. Tele energiával, végig állva beszélt. Sem bot, sem járókeret, sem szék nem kellett neki. Amikor ezt a felvételt először láttam, azt hittem még legalább 50 év van a kisöregben, és terveztem, hogy egyszer még személyesen is találkozok vele. Sajnos idén májusban elment.

De, ezeket a gondolatokat itt hagyta még örökül:

Jacque Fresco legnagyobb beszéde>>>

 

0 Tovább

Marika néni szerencséje


Marika éppen 70 éves múlt és a közelmúltban veszítette el a férjét. Az egész életét a családjának szentelte. Sütött, főzött, mosott és takarított rájuk. Egész életében szolgált másokat. A szíve mélyén csak arra vágyott, hogy utazhasson, távoli tájakat és embereket ismerhessen meg. A férje azonban soha nem volt partner ebben. Állandóan azt hajtogatta, hogy “Az utazás a gazdagoknak való Marikám”. Így Marika csak a televízióban sugárzott úti filmeken és az ingyenes utazási katalógusokban  látta a távoli tájakat. Minden egyes forintjukat szigorúan beosztották és nem vettek soha semmit, amire nem volt feltétlenül szükség.

Most, hogy Marika egyedül maradt, még mindig lenyűgözőnek találta a távoli tájakat, de úgy gondolta most már késő…túl öreg ahhoz, hogy utazzon. Egyik éjjel azonban egy különös álmot látott. Egy csodálatos tengerparton sétált, gyönyörű ruha volt rajta és egy szép szállodában vacsorázott. Amikor felébredt, egyszerűen nem tudta kiverni fejéből az álmot. Amikor fellapozta az egyik új utazási katalógust, a negyedik oldalon épp azt a tengerpartot látta, amit az álmában is. A szíve hevesen vert, mert tudta, hogy el kell utaznia, de nem tudta, hogyan kezdhetne hozzá…

Felöltözött és elindult, hogy felkeresse a néhány sarokra lévő utazási irodát, ahol egy kedves hölgy fogadta. Kiderült, hogy a tengerpart a Kajmán szigeteken található és erre az útra éppen van még két hely féláron,mert az egyik utas betegség miatt lemondta. Igen ám, de a félárú utazás ára 750.000 Forint volt és Marika még soha nem látott ennyi pénzt egyben. Már majdnem feladta az utolsó reményt, hogy ebben az életében még utazni fog, amikor eszébe jutott a megtakarítási számla, amit a férjével közösen vezettek. Felhívta a bankot és kiderült, hogy a számlán több , mint  kétmillió forint megtakarítás volt. Egy hirtelen döntéstől vezérelve úgy döntött, hogy befizeti az utazást. Úgy érezte, hogy semmi veszteni valója nincsen. Egész életében erre vágyott és tudta, hogy soha többé nem lesz ilyen esély az életében…
 Ugye a te életedben is van valami, amire igazán a szíved mélyéről vágysz
Tudod soha nem késő úgy döntened, hogy megajándékozod vele magad. A Vágyakat azért kapod, mert az életed meg akar ajándékozni téged. Csak rajtad múlik, hogy elfogadod e ezt az ajándékot. Marikának 70 évet kellett várnia rá, de ha te akarod már most is belevághatsz.
MÉG NEM KÉSŐ.
MÉG SEMMIRŐL NEM MARADTÁL LE.

0 Tovább

Ha nem teszed meg, soha nem tudod meg

Túl sokan élnek félelemben olyan miatt, ami meg sem történt.
Jobb félni, mint megijedni? 

Egy életen keresztül félni tényleg olyan nagyszerű?
Egyet értünk, hogy nem... de csak azok félnek, akik nem kíváncsiak.
Ők bizony megütik néha a bokályukat, de előbb vagy utóbb egészen biztos, hogy nagyszerű kapcsolatban élnek és bizony szuper a munkájuk is. 

-Pedig csak fel kell hívni...

-Pedig csak jelentkezni kell rá...

-Pedig csak meg kell keresni...

-Pedig csak meg kell szólítani...

Te nem vagy kíváncsi mi történik, ha megteszed?
Így találod meg a rejtett lehetőségeidet!

Bíztatlak, hogy tedd meg és ne hagyd ki! Legyél kíváncsi, mert lehetséges, hogy életed legnagyobb lehetősége!  

A következő bejegyzésekben  arra bíztatlak, hogy ne kerüld ki a saját sikereidet!

 

0 Tovább

HTML

Ments életet karácsonyra!

szebbelet

blogavatar

"Az írás nem pénzkereset, nem arra szolgál, hogy híresek legyünk, randizzunk, lefektessünk valakit vagy barátokat szerezzünk. Végső soron gazdagabbá teszi annak az életét, aki olvassa a munkánkat, és gazdagítja a saját életünket is." (Stephen King) Írásaim a segítés témakörét mutatják be konkrét példákkal.

Legfrissebb bejegyzések

Hogyan Adj ételt

A megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában köt ki Európában, Magyarországon pedig minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer hulladékot termelünk. Hetente átlagosan kilencszer dobsz a kukába zöldséget és gyümölcsöt, és legalább kétszer húst, kenyeret, vagy tejterméket. "ételt adok ételt kapok szeretet láda", ahol idegennek ajánlhatod fel és vehetsz el ha rászorulsz név nélkül a megmaradt ételeket: a csoport azért jött létre, mert született egy kezdeményezés az elesettek, rászorulók megsegítésére. Ételt szeretnénk juttatni az éhezőknek, minden számba jöhető támogató bevonásával. Megépítettünk egy ládát, amit valaki Szeretet Ládikának nevezett el. Ebbe a ládába várjuk az élelmiszer adományokat minden segíteni akaró embertől. Egyelőre ennyit tudunk, tervezünk, akarunk. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk. csoport https://www.facebook.com/groups/977362402286160/ Soprontól nyíregyházáig ott vagyunk

Hogyan Adj - 2_ véradás

http://www.veradas.hu/ http://img.reblog.hu/blogs/27518/img_578c923313165.jpeg?w=640

Címkefelhő

család (9),karácsony (7),segít (6),idegen (6),munka (6),szégyen (6),SZÉGYEN (6),csalad (6),munkasprint (6),ébredés (5),véradás (4),karacsony (4),vagyon (4),önkéntes (4),IDEGEN (4),gazdasagsprint (4),test (3),szerencse (3),szerencsesprint (3),iskolasprint (3),gazdaságsprint (3),önzetlen (3),ebredes (3),haragsprint (2),megmagyarazhatatlan (2),harag (2),SZABADSÁG (2),energia (2),boldog (2),magánügy (2),adni (2),szívesség (2),segítés (2),vízsprint (2),étel (2),bőlcsesség (1),önéletrajz (1),főiskola (1),bodogság (1),változás (1),japán (1),nagydologsprint (1),szégyelni (1),egyetem (1),élet (1),nagydolog (1),ajándék (1),szinkron (1),DIVATSPRINT (1),pofon (1),tetoválás (1),ronaldo (1),DIVAT (1),POFON (1),rendszerváltás (1),sors (1),divatsprint (1),MEGFELELÉS (1),szabadság (1),adomány (1),maffia (1),iskola (1),tanulás (1),vállalkozás (1),világ (1),ingatlan (1),pénz (1),egészség (1),félelem (1),citrom (1),viz (1),tvnézés (1),tvsprint (1),méz (1),gazdaságsprint (1),víz (1),hússprint (1),izület (1),hussprint (1),hus (1),film (1),izületifájdalom (1),börtön (1),törtető (1),sokk (1),gazdasag (1),Rose (1), bortonsprint (1),pénzügyek (1),egyesület (1),erőszak (1),balkezes (1),eroszak (1),megmagyarázhatatlan (1),világvége (1),kupakgyűjtés (1),hiperaktív (1),Punnany Massif (1),bástya (1),tél (1),szeretet (1),elvtárs (1),hős (1),megmagyarázhatatlan (1),hoax (1),generáció (1),bukás (1),karrier (1), y generáció (1),adok (1),idős (1),BUKÁS (1),ELNÖK (1),HOAX (1),elnök (1),elnok (1),elnok3 (1),(1),meterologia (1),bolt (1),VAGYON (1),panasz (1),pansszkönyv (1),tragédia (1),magaugy (1),láda (1),siker (1),kistelek (1),Fahéj (1),vak (1),remény (1),remeny (1),baleset (1),ViZSPRINT (1),nyeremény (1),segit (1),nyeremeny (1),pizza (1),2017 (1),tanú (1),otthon (1),párkapcsolat (1),maganugy (1),asszony (1),(1),rend (1),FILM (1)

Utolsó kommentek

22016.07.19 e óta ennyien olvastak :)

Utoljára kommentelt bejegyzések