a múlt bűnei

A keletieknek van egy nem mindennapi legendája.

Két szerzetes vándorlás közben egy megáradt patakhoz ér. Magas a víz, irtózatos mennyiségű sarat, törmeléket sodor magával. A patak partján áll egy nagyon szép lány, aki láthatóan azon vacillál, hogyan juthatna át a túlpartra, de nem mer belemenni a vízbe. Az egyik szerzetes szó nélkül a karjába kapja, és átviszi a vízen. Majd a két szerzetes folytatja a vándorútját.

Este, mielőtt nyugovóra térnének, a m a másik szerzetes végül is kifakad: Hogyhogy te a karodba vetted, magadhoz ölelted ezt a lányt? Mi szerzetesek nem tehetünk ilyet! A társa azt feleli: Ide figyelj! Én ezt a lányt már órák óta letettem. Te még mindig cipeled?

Nagyon pontos történet, mert arra világít rá, hogy egy ember miféle bűntudatokat, sérelmeket, megbántottságokat cipel egy életen keresztül, amelyek már rég elmúltak, nincsenek, és az erejüket kizárólag onnan kapják, hogy az ember újra és újra felidézi magában a sérelmeit, nehogy elfelejtsen egyet is közülük. Tehát épp ő adja az erejüket.

Vagyis nem biztos, hogy Freudnak igaza van abban, hogy ennyire meghatároz a múlt, és nem lehet megszabadulni tőle. Hogy a múlt, a kapott impulzusok és pofonok, az életem  mondja meg, milyen ember leszek, milyen karakter leszek.
Hát hogyne! De csak akkor, ha én magam táplálom és folyton újratöltöm energiával a saját múltbeli negatív élményeimet, majd nagy szemekkel bámulok, hogy ez még mindig jelen van az életemben.”

Popper Péter


 

Hogy kezdődött, honnan ered, mitől lettünk ilyen jók benne?
Bár nem mindenki. De mindenki látott már ilyet.

Az eredendő főbűn: a lusta, a sunyi mennybe megy

A múlt rendszerben mindenkinek volt munkahelye. Legalábbis névleg, mert dolgozni nem biztos, hogy kellett. Akinek nem volt állása, és igazoltatáskor fennakadt a hálón, azt a rendőrség előállította. Megszabták neki, hogy mennyi időn belül kell elhelyezkednie, s hogy ez megtörtént-e, a későbbiekben ellenőrizték. Ha továbbra sem fűlt az illető foga a munkához, akkor közveszélyes munkakerülővé nyilvánították, amiért börtönbüntetés is járhatott, ha visszaesőként tette. Mondhatjuk, hogy könnyű volt ezt megkövetelni, mert minden állami tulajdonban állt, és a központi költségvetés fizette a munkabéreket. A lógósnak és a szorgalmasan dolgozónak egyformán tökmag, szotyi, frutti ütötte a markát, tisztességes fizetés helyett.

Ment az egyenlősdi, keverték a fogalmakat bevált, magyar szokás szerint, azt mondták, minden egyes ember ugyanannyit ér. De a semmirekellő potyaleső és az odaadóan teljesítő hasznossága között nem bizonyult szerencsésnek egyenlőségjelet tenni.

A hajtós egy idő múlva megelégelte, és azt mondta, hülye lenne törni magát, amikor a henye ugyanannyit kap.
Ráadásul az számított okosnak, aki kikímélte magát, és úgy állt a melóhoz, hogy más is hozzáférjen. A többség már hétfőtől kezdve a hétvégét várta epekedve, úgy tett, mint aki a munkaidejében megállás nélkül dolgozik, és péntek reggeltől, mondhatni, az életéért küzdött, hogy kibírja legalább kettőig, és végre titokban leléphessen.

 

A gyárban dolgozók vagy géemkázók vitték haza az alkatrészt, a szerszámot a fusihoz, a saját tolvajtársaikat is tovább lopva ezzel, az orvosok vitték a klinikákról a magánrendelőikbe a kötszert, a gyógyszert és az új műszereket, s leadták cserébe a saját régijeiket, s a nagyobb beavatkozásokat, hivatkozva a biztonságra, elvégezték a kórházakban, majd varratott szedtek, vagy kötést cseréltek a magánpraxisban, ahol természetesen az egész kezelést kifizettették. A takarítónőm az első pesti lakásomban felajánlotta, hogy szívesen hozza a szereket a minisztériumból, mert ott úgyis van, és a beszerzési árat megfelezhetjük, így mindketten jól járunk.

Jól járunk? Valóban nem számít egy fikarcnyit sem, hogy az, amin osztozunk, valaki másé?

És ma: ugyanez a helyzet

A különbség csak annyi, hogy bizonyos körökben már nem ilyen nevetséges tételekben megy a játék.
Simán visszapörgetik a régi autók kilométeróráját, áthúzatják a kormányt vagy az ülést, hogy a pár ezer eurós autót a nepperek sokmilliós haszonnal értékesíthessék.
Nekik jár a pénz, azt mondják, mert munkájuk van azzal, hogy az autó szép legyen. Ez igaz.
Csakhogy nem a munkájuk árát kérik el, hanem azt hazudják, hogy a kocsi új. Aztán ha az első kanyarban darabjaira hullik a verda, az csupán a vevő felelőssége, hiszen láthatta, mit vett, de ha keresné is az eladóit, két nap múlva a cégnek bottal üthetné a nyomát.
A magyar biót (tisztelet a kivételnek) csak éjszaka permetezik, a nagybanin megvásárolt külföldi tojásokat a pajtában pakolják másik csomagolásba. Ez is ügyes, nem?
Tényleg nagyszerű játék ez a körbeátvágósdi.

Mindig az veszi ki elsőként a kosárból a legtöbbet, aki a legkevesebbet tette bele…

Várom a pillanatot, amikor ráébredünk arra az akadémiai bonyolultságú igazságra, hogy a nulla akárhányszoros matematikai többszöröse nulla.


Jött 1990.. a magánosítás, a piac.
Akkora pofont kevert le nekik az élet, hogy máig zúg a fülük ...vagy ugyanazt teszik ma is..

Miért kell a másikat pofán vágni?
Miért jó az ha beszólok a buszvezetőnek,
ha az utast megszopatom,
ha nem írom alá a papírt amivel pénzhez jut,
ha leüvöltöm a szerencsétlen hiatalnokot aki megpróbálja betartani a tőrvényt?
Miért pofozzuk egymást virtuálisan s verbálisan.. miért nem lehet normálisan viselkedni??
Nem lenne az amúgy már generációkon át szétvert, és pofán vágott életünk kicsit szebb ha legalább egymásra figyelnénk?

 

0 Tovább

A rendetlen otthon rossz hatással van az egészségedre!

Gondolnád, hogy a  sok kacat az otthonodban még az egészségedre is negatív hatással lehet? 
Kutatások szerint nemcsak a koncentrációt nehezíti, hanem egyéb káros hatása is lehet a polcokon sorakozó holmiknak, az ott felejtett tárgyaknak és elszórt dolgoknak.

Elmész otthonról, és ottmarad a kávés csésze mosatlanul a konyhapulton, illetve a szekrényből feleslegesen kivett ruhák a földön... Persze, amikor hazaérsz az az első, hogy ezt elmosogatod és a ruhákat is visszateszed a szekrénybe. Természetesen. Vagy nem... Vagyis inkább attól függ. Ne aggódj, mindenkivel előfordul, hogy a hétköznapokhoz tartozó rohanás miatt egy kicsit megcsúszik a lakás rendben tartásával, aztán jó esetben ezt hétvégén pótolja.
De nem csak ezekről a rendetlenül hagyott dolgokról van szó.

8 okom van , hogy egyszer és mindenkorra megszabadulj a felesleges dolgoktól!

1. Stresszesebbnek érezheted magad

Mivel általában úgy gondolják, hogy a ház rendben tartása az nő feladata,
a túl sok rendezetlenül hagyott holmitól egyszerűen stresszesek lesznek ők, mivel a kuplerájt vereségként könyvelik el magukban.
Az otthonodat bármikor olyanná varázsolhatod, amit igazán tudsz szeretni.

Nem kell minden holmit megtartani, ne félj attól, hogy megválj a feleslegtől és ezáltal egyszerűbb legyen rendet tartani a házban.

2. Lehet, hogy emiatt eszel túl sokat.

A szakértők szerint a stresszre sokan evéssel reagálnak. (Lehet te is csak nem vallod be ).
Ha a rendezetlen otthonod miatt stresszesnek érzed magad, akkor simán hozzájárulhat a túlevéshez és így akár elhízáshoz is vezethet...

3. Fáradtabb lehetsz a kelleténél

Mivel a tested több energiát használ fel a stressz leküzdésére, így már önmagában emiatt is fáradtabbnak érezheted magad és sokkal nehezebbé teszi a koncentrációt, eltereli a figyelmet, így több energia kell az információ feldolgozására.

4. Nehezebben hozol döntéseket

Mivel az agyi kapacitásod nagy részét elveszi az ezzel járó stressz, és a figyelem összpontosítása, és fáradtabb vagy, így előfordulhat, hogy többször hozol rossz döntést, mint egyébként tennéd.

5. Valószínűleg pénzbe is kerül

Ha a posta hegyekben áll, hajlamosabb vagy elveszíteni, elkeverni például a számlaleveleket, így később fizetheted be, vagy akár el is maradhat a fizetés, ami miatt végül kamatot kell fizetned. Vagy ha a kupi miatt nem találod az egyik kedvenc cipődet, körömlakkodat, táskádat és veszel egy extra darabot belőlük, pedig nem kellett volna, akkor is forintokban mérhető a kár.

6. Lehet, hogy ezért késel el állandóan?

Hányszor mérgelődtél már reggel azon, hogy nem találsz valamit, és indulnod kéne? A rendezetlen holmik miatt, akár a munkahelyedről is elkéshetsz, ami azért nem olyan jó móka.

7. Kevésbé higiénikus a lakás

Ha a polc tele van csetreszekkel, a konyha pult pedig ki sem látszik a mosatlan edények alól, akkor gyakorlatilag ideális tanyát biztosítasz a különböző baciknak és kártevőknek.
Egy telepakolt polcot, konyhaszekrényt nehezebb is tisztán  tartani.

8. Balesetveszélyes!

Ha a földön hagyod este a levetett ruhát, másnap reggel vigyázz, nehogy eless bennük!
Beütheted bármely testrészed.
Vagy ha egyre több gyertyatartóval, padlóvázával, virágtartó állvánnyal dekorálod a nappalit, szintén vigyázz, hogy ezek nehogy eldőljenek, összetörjenek és megvágd magad.
Gyerekek vagy kis háziállatok társaságában sem túl biztonságos az ilyen környezet.

0 Tovább

HTML

Ments életet karácsonyra! A napokban találkoztam egy zseniális könyvvel, amit muszáj Nektek is elolvasni! Biztos vagyok Benne, hogy imádni fogjátok! A könyv segítségével kevesebb, mint fél áron tudsz utazni! Olyan dolgok vannak benne, amikről korábban nem is hallottam. 160 oldalnyi tipp, hogy hogyan juss el jobbnál jobb külföldi helyekre egy wellness hétvége árából! MOST KÖZEL 50% KEDVEZMÉNNYEL, INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL LEHET HOZZÁJUTNI! Ha nem tetszik a könyv/ nem spórolsz meg vele 2 utazás alatt legalább 70.000 Ft-ot, akkor visszafizetik az árát! Ezen a linken tudjátok megrendelni: Ne késlekedjetek![link]

szebbelet

blogavatar

"Az írás nem pénzkereset, nem arra szolgál, hogy híresek legyünk, randizzunk, lefektessünk valakit vagy barátokat szerezzünk. Végső soron gazdagabbá teszi annak az életét, aki olvassa a munkánkat, és gazdagítja a saját életünket is." (Stephen King) Írásaim a segítés témakörét mutatják be konkrét példákkal.

Legfrissebb bejegyzések

2017.06.20.
2017.06.19.
2017.06.19.

Hogyan Adj ételt

A megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában köt ki Európában, Magyarországon pedig minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer hulladékot termelünk. Hetente átlagosan kilencszer dobsz a kukába zöldséget és gyümölcsöt, és legalább kétszer húst, kenyeret, vagy tejterméket. "ételt adok ételt kapok szeretet láda", ahol idegennek ajánlhatod fel és vehetsz el ha rászorulsz név nélkül a megmaradt ételeket: a csoport azért jött létre, mert született egy kezdeményezés az elesettek, rászorulók megsegítésére. Ételt szeretnénk juttatni az éhezőknek, minden számba jöhető támogató bevonásával. Megépítettünk egy ládát, amit valaki Szeretet Ládikának nevezett el. Ebbe a ládába várjuk az élelmiszer adományokat minden segíteni akaró embertől. Egyelőre ennyit tudunk, tervezünk, akarunk. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk. csoport https://www.facebook.com/groups/977362402286160/ Soprontól nyíregyházáig ott vagyunk

Hogyan Adj - 2_ véradás

http://www.veradas.hu/ http://img.reblog.hu/blogs/27518/img_578c923313165.jpeg?w=640

Címkefelhő

család (9),karácsony (7),munkasprint (6),segít (6),munka (6),csalad (6),idegen (6),ébredés (5),SZÉGYEN (5),szégyen (5),önkéntes (4),véradás (4),karacsony (4),vagyon (4),IDEGEN (4),önzetlen (3),ebredes (3),test (3),energia (2),SZABADSÁG (2),megmagyarazhatatlan (2),boldog (2),adni (2),segítés (2),vízsprint (2),szívesség (2),magánügy (2),remeny (1),siker (1),láda (1),párkapcsolat (1),remény (1),asszony (1),vak (1),pansszkönyv (1),VAGYON (1),bolt (1),kistelek (1),tragédia (1),baleset (1),maganugy (1),magaugy (1),panasz (1),tetoválás (1),bodogság (1),önéletrajz (1),ajándék (1),sors (1),szabadság (1),japán (1),nagydologsprint (1),pénzügyek (1),MEGFELELÉS (1),szégyelni (1),nagydolog (1),rendszerváltás (1),POFON (1),divatsprint (1),szinkron (1),film (1),FILM (1),DIVATSPRINT (1),DIVAT (1),pofon (1),(1),ronaldo (1),adomány (1),egyesület (1),(1),kupakgyűjtés (1),étel (1),Punnany Massif (1),hős (1),elvtárs (1),adok (1),Fahéj (1),bukás (1),generáció (1),karrier (1), y generáció (1),bástya (1),tanú (1),egészség (1),víz (1),méz (1),citrom (1),viz (1),Rose (1),egyetem (1),változás (1),főiskola (1),bőlcsesség (1),élet (1),idős (1),BUKÁS (1),ViZSPRINT (1),meterologia (1),tél (1),szeretet (1),hiperaktív (1),2017 (1),pizza (1),otthon (1),segit (1),nyeremény (1),nyeremeny (1),balkezes (1),erőszak (1),ELNÖK (1),elnök (1),elnok (1),elnok3 (1),HOAX (1),hoax (1),eroszak (1),megmagyarázhatatlan (1),világvége (1),megmagyarázhatatlan (1),rend (1)

Utolsó kommentek

22016.07.19 e óta ennyien olvastak :)

Utoljára kommentelt bejegyzések