a karácsony tehet arról, hogy az emberek hülyék ??

"A karácsony hazugság, ami egy fényekkel teleaggatott halott fa köré gyűjti a családokat, üres beszélgetésekből szőtt, több kiló vajas krém alá temetett hazugság, olyan hazugság, amelyben senki sem hisz."

(Delphine de Vigan)

Az ünnepinket feláldoztuk a hülyeség oltárán, a karácsony az egyetlen, amiben maradt még valami lelki és érzelmi töltet.

A karácsonnyal semmi baj nincs.

Velünk van.

A legnagyobb baj az a hatalmas elvárás, amit támasztunk vele szemben.

 50 + os nők fröcsögtek egy élelmiszergyártó cég Facebook-oldalán, hogy azután hangos rinyálásba kezdjenek:  a karácsonyból kiveszett minden, ami emberi és lélek, csak a felelőtlen és esztelen költekezés, az édességek zabálása maradt belőle, a pénz hajhászása és az üres csillogás.

A baj ott van , hogy ez már el sem szomorít.

A fröcsögésen kívül nem ütközöm meg a bölcsis ballagásokon, azon sem, hogy a nemzeti és vallási ünnepek mindegyike akciós hosszú hétvégévé avanzsált bármelyik wellnesshotelben. Nem forgatom a szemem a Valentin-napra.

„Már csak az a fontos egy-egy piros betűsben, hogy hétköznapra esik-e, és ha igen, akkor négynapos lesz-e a hétvége, vagy három.
Az ünnep már csak annyit jelent, végre nem kell dolgozni menni.
Minél tovább nem, annál nagyobb az ünnep és az öröm.”

A karácsonnyal semmi baj nincs. Velünk van!!!!!!!!!

A karácsonyt nem adom! Leszek a védelmezője , mert az összes ünnepünket feláldoztuk a hülyeség oltárán, a karácsony az egyetlen, amiben maradt még valami lelki és érzelmi töltet.

Valami, amire ráeszmélhetünk, és visszafordulhatunk, de inkább befelé.

Mert a karácsonnyal semmi baj nincs. Velünk van. A legnagyobb baj az a hatalmas elvárás, amit támasztunk vele szemben, de legyünk túl mi is a fröcsögésen.

Ha jól szituált ötveneseknek és ezüsthajú hatvanasoknak lehet, akkor nekem is.



„Az egyáltalán nem a karácsonynak felróható, hogy októberben már tele van Mikulással és karácsonyfával az összes üzlet.”

Ha valakinek ez húzza le a a karácsonyi hangulatát, javasolom a netes rendelést, bár egyes weboldalak is raknak egy kis csilivilit az oldalra az ünnepek közeledtével, szóval ez sem valami jó. :)

Én kifejezetten örülök annak, hogy nem az utolsó fizetésből kell mindent megvennem, a racionális költekezés jegyében örülök , hogy a karácsony a kereskedelemben legalább két hónapig tart.

„Arról megint csak nem a karácsony tehet, hogy milyen hülyék az emberek, mindenki aranyvasárnap és december 23-án tolong a plázában, és ölre mennek az utolsó bejglikért, utolsó doboz szaloncukorért. Arról sem a karácsony tehet, hogy ezt az ünnepet

A Nagy Zabálás Napjaiként kell  előadni, hányszor hallom, jaj, már megint enni kell.

Nem, nem kell,  döntés kérdése, csak a divatos szlogent, hogy minden fejben dől el, erre valahogy elfelejtjük alkalmazni.”

Nem a karácsony a hibás , hogyaz emberek ilyenkor magukat is jutalmazzák.

Sokszor pusztán azért , mert az éves prémiumot, pluszpénzt, tizenharmadik havi fizut ilyenkor kapják meg – így megengednek maguknak többet és olyan dolgokat is, amit hétköznap  luxusnak gondolnak.

Szóval  kár dohogni és az elanyagiasult ünnepek okán siránkozni, esztelen és felelőtlen költekezéssel vádolni a bevásárlókosárban plazmatévét, lávalámpát tologató, keményen dolgozó kisembereket.

„Kapni jó dolog, kirúgni a hámból jó dolog, egy kicsit úgy tenni, mintha nem számítana a pénz, jó dolog, a pénzszórás miatti álszenteskedés inkább irigység, mint valódi felháborodás.

A más zsebében turkálni meg magyar néphagyomány.”

A karácsony mindig is a bőség ideje volt, csak dédanyáink idejében, falun nem a legújabb telefon, az új autó, a csodatévé és a még drágább fényképezőgép jelentette a bőséget, hanem a mézes alma,
a dió, a mazsola.


A karácsonyt mi magunk tettük azzá, ami.
Mi vagyunk azok, akik nem figyelünk egymásra, nem a karácsony nem figyel ránk.

Mi vagyunk azok, akik összevonjuk a születés- és névnapokat, az évfordulókat, és egyszerre, karácsonykor akarunk pótolni . Egész éves figyelmet, odafigyelést, törődést, év közben elszalasztott időt.

Aztán most, hogy megcsináltuk ilyen kínaira, csillámporosra és kissé gagyira, most hirtelen nagy elvárásaink támadtak vele szemben.

Ne kellemes legyen. Legyen áldott. Szeretettel teljes.
Csendes. Legyen békés, nyugodt.
Lehetőleg történjen minimum egy csoda. Legyen fehér.
December 24-én egész este hatalmas pelyhekben hulljon a hó.
A szerelmesek találjanak egymásra, a rég látott rokonok,
barátok jöjjenek össze a világ minden tájáról.
Legyen tánc és árcsökkentés.”

A gyerekek viselkedjenek úgy, mint kicsike kis földre szállt angyalok, senki ne legyen taknyos, ne menjen senkinek a hasa, mindenki legyen jókedvű, kipihent, elégedett, mindenki egyen meg mindent, három napig szeressen mindenki mindenkit, és legyen az egész világ egy békés, boldog hely.

De legalábbis itt, nálunk.

s mután jól  kifröcsögtük magunkat a Facebookon, három felkiáltójelet tettünk az után a mondat után, hogy már a Karácsony sem a régi, kiveszett belőle a szeretet, tülekedtünk az üzletekben, lelki ismeretünk megnyugtatására adunk egy kiló lisztet a szeretetszolgálatnak, akik a szegényeknek gyűjtenek, majd 27 én kuka számra visszük ki az el nem fogyasztott bejglit, és egyéb ételt a szemétbe (inkább vidd el a ládákhoz ), megszóltunk mindenkit, akit lehet, kit azért, mennyit költ, kit azért, mire, kit azért, hogy miből van neki mindez, kiröhögtük a szomszédot, hogy milyen giccset akasztott ki a házra, advent utolsó hetében vezényszóra ünnepi révületbe esünk, posztolunk legalább két karácsonyi idézetes képet a falunkra, és elviszünk nagy szatyor kinyúlt pulcsit valamelyik karitatív szervezethez.

Aztán elégedetten hátradőlünk, és várjuk az áldott karácsonyt.

De így eleve sírás lesz a vége, mert a karácsony se nem jó, se nem rossz, se nem boldog, se nem áldott, nem tud semmilyen lenni. Mi tudunk rá készülni, ki-ki vérmérséklete szerint.

Karácsonykor nem történik csoda

„Azért nem, mert a karácsony, ugyanúgy, ahogy az életünk, hétköznapi pillanatok sorozatából áll. Semmiségekből. A karácsony nem tökéletes, mert mi magunk sem vagyunk azok, mert semmi sem az, és ez így van jól.”

Ez a három nap nem arra szolgál, hogy bepótoljon bármit, amit elmulasztottunk, amit megtehettünk volna, de nem tettünk meg.
A karácsony nem kárpótol semmiért. A karácsony egy ünnep.
Mi tesszük olyanná, amilyen.

Valamiért mégis ehhez ragaszkodunk a legjobban, ezt az egyet nem úgy kezeljük, hogy lapozgatjuk a katalógusokat, hova lehet elutazni, hova lehet eltűnni pár napra a taposómalomból, ezt az egyet várjuk évről évre.

Akkor viszont nincs más hátra, és ha annyira vágyunk rá, csináljuk meg a csodát!
Kezdjük azzal, hogy lazítsunk bele, és döntsük el, hogy ez a karácsony most legyen olyan, ahogy sikerül,.

így legyél laza katt ide>>

az nlcafe cikke alapján

 

0 Tovább

még egy perc

Pár nap múlva itt a világvége! Nem vicc, egy ismerősöm bátyjának a padtársának a gimnáziumi szobatársa mesélte, hogy vannak kapcsolatai a NASA-nál és nem mondják el az embereknek, hogy ne legyen pánik, de pár nap múlva egy meteor csapódik a földbe.

Akkora a meteor, hogy még Bruce Willis is 3 hétig furkálna mire egy kis részét fel tudnák robbantani és egyébként sem ér rá, mert a Die Hard 28-at forgatják Budapesten.

Szóval a vég közeledik és Te mit fogsz tenni? Folytatod a munkád, mert hátha a főnököd a túlvilágon is a főnököd lesz?

Több mint 10 embert kérdeztem meg mit tenne, ha pár nap múlva egy meteor csapódna a földbe. 3 kocsmatöltelék azt mondta ha nem fizetek semmit akkor ne kérdezgessek baromságokat és amúgy is elállom a napot. Bent voltunk a kocsmában így a napos dolgot nem értettem, de mivel nem akartam fizetni semmit nem faggattam őket tovább. Sokkal értelmesebb választ nem kaptam senkitől, de azért voltak érdekességek.

Volt aki fél órán át ecsetelte, hogy hatalmas barlangrendszert építene ki, nyílásokkal a folyóknál, hogy legyen ivóvíz, már már rajzolta volna a terveket amikor közöltem, hogy csak pár napja lenne. Ekkor csak rám nézett és azt mondta, hát fiam akkor innék egy nagy fröccsöt.

Volt aki azt mondta megtenne mindent ami eddig tiltott volt, a kolléganő hanyatt döntésétől a főnök megverésén át, egészen a helyi önkormányzat felgyújtásáig. Eddig ezeket nem merte megtenni, de rögtön megtenné ha a világvége közeledne. Közöltem vele, hogy ha eddig kibírta akkor kár lenne az utolsó napokban az ördögnek adnia a lelkét, de ő akkor már képzeletben benzint locsolt mindenfelé, így magára hagytam.

Volt aki politikára terelte a dolgot és beakarta bizonyítani, hogy az MSZP tehet az egész meteor ügyről, de olyan is volt aki szerint hagy jöjjön csak, legalább a sok – síp síp síp síp – ember elpusztul és akkor a természet új esélyt kap, az ember jelenleg mindent csak szét -síp síp- és jöjjön csak a pusztulás!

Én úgy gondolom a világvégét nem fogják tudni meghatározni. Az ember szeret istent játszani, de az univerzum töredékét ha ismerjük, fogalmuk sincs az igazi természeti erőkről. A világvégén nem érdemes gondolkodni, mert egy pillanat lesz csak. Lehet fél óra múlva mindennek vége, úgyhogy nem ártana egy üzenetet dobnod a szeretteidnek, hogy csak azt akartam hogy tudd, szeretlek.....
Gondolj bele, ha nem teszed meg, vajon megbánod? Túl kevésszer mondjuk hogy szeretlek és mit veszíthetsz?

Hogy én mit csinálnék ha tudnám, hogy közeleg a világ vége?

Fene tudja én mit csinálnék. Örülnék mert a természet tényleg csak akkor kap egy új esélyt ha az ember eltűnik a föld színéről ,de természetesen sajnálnám az ártatlan embereket. Azt hiszem összegyűjteném a szeretteimet és egy kis szigetre elutazva a tengerparton koktélt szürcsölve várnám azt amit a Jóisten ránk mért. Finom mohito koktél, mellette az asszonykám, körülöttünk a cicáink, és ha a halál után nincs is semmi, a halálomig akkor is a mennyországban érezhettem magam.

megmagyarazhatatlan megmagyarázhatatlan  világvége

 

 

0 Tovább

HTML

Ments életet karácsonyra!

szebbelet

blogavatar

"Az írás nem pénzkereset, nem arra szolgál, hogy híresek legyünk, randizzunk, lefektessünk valakit vagy barátokat szerezzünk. Végső soron gazdagabbá teszi annak az életét, aki olvassa a munkánkat, és gazdagítja a saját életünket is." (Stephen King) Írásaim a segítés témakörét mutatják be konkrét példákkal.

Legfrissebb bejegyzések

Hogyan Adj ételt

A megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában köt ki Európában, Magyarországon pedig minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer hulladékot termelünk. Hetente átlagosan kilencszer dobsz a kukába zöldséget és gyümölcsöt, és legalább kétszer húst, kenyeret, vagy tejterméket. "ételt adok ételt kapok szeretet láda", ahol idegennek ajánlhatod fel és vehetsz el ha rászorulsz név nélkül a megmaradt ételeket: a csoport azért jött létre, mert született egy kezdeményezés az elesettek, rászorulók megsegítésére. Ételt szeretnénk juttatni az éhezőknek, minden számba jöhető támogató bevonásával. Megépítettünk egy ládát, amit valaki Szeretet Ládikának nevezett el. Ebbe a ládába várjuk az élelmiszer adományokat minden segíteni akaró embertől. Egyelőre ennyit tudunk, tervezünk, akarunk. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk. csoport https://www.facebook.com/groups/977362402286160/ Soprontól nyíregyházáig ott vagyunk

Hogyan Adj - 2_ véradás

http://www.veradas.hu/ http://img.reblog.hu/blogs/27518/img_578c923313165.jpeg?w=640

Címkefelhő

család (9),karácsony (7),csalad (6),idegen (6),munkasprint (6),munka (6),SZÉGYEN (6),szégyen (6),segít (6),ébredés (5),önkéntes (4),karacsony (4),IDEGEN (4),vagyon (4),gazdasagsprint (4),véradás (4),gazdaságsprint (3),test (3),önzetlen (3),szerencse (3),szerencsesprint (3),iskolasprint (3),ebredes (3),adni (2),SZABADSÁG (2),energia (2),vízsprint (2),magánügy (2),étel (2),segítés (2),megmagyarazhatatlan (2),boldog (2),szívesség (2),szabadság (1),rendszerváltás (1),ajándék (1),sors (1),DIVATSPRINT (1),egyesület (1),FILM (1),kistelek (1),vak (1),remeny (1),remény (1),film (1),szinkron (1),tetoválás (1),pofon (1),ronaldo (1),adomány (1),divatsprint (1),DIVAT (1),POFON (1),szégyelni (1),ingatlan (1),pénz (1),gazdaságsprint (1),sokk (1),gazdasag (1),törtető (1),világ (1),vállalkozás (1),tvsprint (1),tvnézés (1),félelem (1),tanulás (1),iskola (1), bortonsprint (1),börtön (1),siker (1),MEGFELELÉS (1),nagydolog (1),nagydologsprint (1),önéletrajz (1),japán (1),pénzügyek (1),maffia (1),izület (1),izületifájdalom (1),hússprint (1),hussprint (1),hus (1),bodogság (1),maganugy (1), y generáció (1),karrier (1),Fahéj (1),adok (1),Punnany Massif (1),kupakgyűjtés (1),generáció (1),bukás (1),elnök (1),ELNÖK (1),elnok (1),elnok3 (1),idős (1),BUKÁS (1),hős (1),elvtárs (1),víz (1),Rose (1),egészség (1),méz (1),viz (1),citrom (1),egyetem (1),élet (1),tanú (1),bástya (1),változás (1),főiskola (1),bőlcsesség (1),HOAX (1),hoax (1),asszony (1),párkapcsolat (1),(1),rend (1),segit (1),otthon (1),ViZSPRINT (1),baleset (1),bolt (1),VAGYON (1),panasz (1),pansszkönyv (1),tragédia (1),magaugy (1),nyeremény (1),nyeremeny (1),erőszak (1),balkezes (1),eroszak (1),megmagyarázhatatlan (1),megmagyarázhatatlan (1),világvége (1),hiperaktív (1),szeretet (1),2017 (1),pizza (1),meterologia (1),(1),tél (1),láda (1)

Utolsó kommentek

22016.07.19 e óta ennyien olvastak :)

Utoljára kommentelt bejegyzések