alapszabályok a segítségnyújtáshoz

Most pedig néhány alapszabály a segítségnyújtáshoz:

  1.  Néha nemet kell mondani
    Amikor nincs időd, vagy nem vagy abban kompetens, vagy nem értesz egyet a céllal, a morállal, esetleg az adott ember vállalhatatlan.
     Ez a legfontosabb a céljaid megőrzése szempontjából.
  2. Adj úgy, hogy bármit is elvárnál.
    Nekem ez az elején nagyon nehéz volt, mert azonnal kérdezték, miben tudnak segíteni. És folyamatosan magamra koncentráltam.
    Nem kell. Majd a rendszer kidobja a túloldalon, amikor szükséged lesz rá.
  3. Nagyon fontos, hogy a másik megbecsülje a segítségedet
    Legyen neki értékes és tudatosítsa magában azt, hogy valóban kapott valamit, nem csak egy jót beszélgettetek.
    Ennek ellenőrzésére jó a következő pont.
  4. Ne  vársz visszajelzést.
     Ha jót tettél vele, úgy is meg teszi Ő vagy megteszi  más, máshogyan,
    de mindenkép örülj te is.
    Ez a közvetlen jutalmad.
    Ha pedig rossz irányt javasoltál, akkor egyrészt tudd meg, hogy az ember vagy hely, ahova küldted, már nem az, illetve hogy te is tanulj belőle, és másokat már ne szívass meg.
  5. Keress újabb célokat, gondolj arra, hogy ezek magok, amiket elültetsz. Van, ami kihajt, van, ami nem.
    Van, ami csak évek múlva jön vissza valahonnan.
    Egy idegentől.
     
  6. Tudd, hogy hol a határ. Mindenki másból él. Tudd, hogy mi az a pont, amit már pénzért csinálsz, és legyél abban biztos, hogy a túloldalon is megértették.
    Nem az a cél, hogy mindent ingyen csinálj.
    De semmit nem teszel ingyen. Hisz már többször említettem, így vagy úgy de visszakapod, lehet nem rögtön, és nem is attól, aki kapott tőled, lehet évek múlva egy idegentől.
  7. Ha nem működik, az rád nézve nem probléma.
    Felnőtt emberek vagyunk. Mindenki el tudja dönteni, hogy valakivel tud vagy akar együtt dolgozni, akar e tenni, mert segíteni csak annak lehet aki el is foagdja azt.
    Az, hogy te két szálat összekötsz, nem jelenti azt, hogy szavatolsz bármit.

    +1: ha sokat adsz, akkor könnyebb lesz kérni is. Nem azonnal, hanem egy idő után. Mert tudod, annyit dobtál már be a szívességperselybe, hogy igazán, rossz érzés, vagy lelkiismeret-furdalás nélkül is kivehetsz belőle.
    Megérted azt is, hogy vannak szívességek, amiket a másik nem tud viszonozni.

Csináld Meg!
 

  • Írd le az erősségeidet egy papírra.
    Idézz fel egy történetet, amikor ez mindenki számára nyilvánvalóvá vált.
  • Fogalmazz meg történeteket, hogy miben szeretsz (ingyen) segíteni.
    A történet tudatosítja, mik ezek és mások számára is világossá teheti, mik azok a területek, ahol rád számíthat.
  • Amikor adsz , minden esetben kérdezd meg:
    most, ebben a pillanatban mivel tudok neked a legtöbbet segíteni.

    Ha te vagy a kérő fél, ne limitáld a kérésedet, bármit kérhetsz
    – úgyis kiderül, ha a partnered nem tud ebben segíteni
    . De ha nem mersz kérni, nem számíthatsz segítségre.
  • Neked is legyen a fejedben probléma vagy feladat, amiben segítség kell. Nem ingyen akarunk mással mindent megcsináltatni, hanem csak egy kis lökést, tanácsot szeretnénk.

A Te értéked egyik fokmérője, hogy hány embernek segítettél.
Ez ennyire egyszerű.
És ezért csodás az internet, mert végre lehetőséged van egyszerre nagyon sok embernek segíteni.
Legközelebb azt is megnézzük , anyagi ráfordítás nélkül hogy teheted meg.

 

0 Tovább

Hogyan Adj (és Kapj) Őszintén Segítséget

Hogyan Adj (és Kapj) Őszintén Segítséget




Abban hiszek, hogy ha valamiben jók vagyunk, akkor azt mások segítésére kell használunk. A tudásunkat megosztva inspirálni tudjuk a környezetünket, ami elindítja a változás folyamatát. Ez egyaránt érvényes a privát, valamint az üzleti életben is, és ahogy az előző írásomban olvashattad, most arról írok , hogy milyen szuper dolgok történhetnek veled, ha odafigyelsz a környezetedre, illetve kapsz pár hasznos tanácsot is a segítségnyújtáshoz.

Hitem szerint a szívességek nem vesznek el: ha valakinek, (családtagnak, szomszédnak, gyermeked tanárjának, egy idegennek az mindegy ) ,
adsz vagy segítesz, az valahogyan visszajön.
Lehet, hogy nem attól, akinek a szívességet adtad, és lehet, hogy ez csak belemagyarázás, de nekem működik.
Elmondom, hogyan csinálom és mit értem el ezzel.

Adok.

Nagyon régóta, nagyon sok embernek, és azt gondolom, hogy nagyban hozzájárult ahhoz, ahova eljutottam. Néha persze megbillenek és elkezdek gondolkodni azon, hogy jó, de mit kapok cserébe, aztán rájövök, hogy nincs baj, , hiszen valójában nem róla szól a történet, hanem rólam: hogy én milyen világban szeretnék élni.

Igyekszem nem arra gondolni, hogy valaki „megérdemli”-e  vagy sem a segítséget, ehelyett arra, hogy miként tudok a leginkább hasznára lenni a másiknak.

Hiszem, hogy ha ajándékot adok másoknak (időt, figyelmet, tanácsot), az előbb-utóbb megtérül.

Kis gyerekként büszkén néztem édesapám és barátait mikor nagy kötéssel kezükön jöttek haza a véradásról.
18 évesen és 5 naposan adtam előszőr vért és azóta 78 alkalommal, így mintegy 240 beteg, sérűlt ember felépüléséhez járultam hozzá. (de ezt nem dicsekvésként mondom :)   ).

A legkomolyabb “ajándék”, amit jórészt ennek a gondolkodásmódnak köszönhetően kaptam, nőtt az önbecsülésem, egoizmius nélkül gondolhatok a megmentett emberekre.

E mellett az a tény se elhanyagolhható, hogy 3- 4 havonta felfrissűl a vérem, ha nátha vagy egyéb miatt néhány hetet csúszik a ceremónia, fejfájás és "túltelítettség" érzése hatalmasodik el rajtam ..igen kb mint egy drogos :) .

Az hogy évente 4- 5 x teles egészségügyi vizsgálatot kapok, meg rászoktam az egészséges életmódra (rengeteg folyadék, változatos étrend stb ) már  csak nekem jó.. meg a tb nek mert nem kell igénybe vennem az egészségügy egyéb szolgálatait . :)

Az alábbi oldalon apra és városra lebontva megtudom találni a legközelebbi véradás helyszínét, és azt is megtudhatom mikre kell ügyelnem .

idegen IDEGEN segítés önzetlen szívesség véradás segít

www.veradas.hu/

 

Mikor valakit egy jelentősebb üzleti lehetőséghez segítek, már ezekért nem kérek semmit, régen másként volt. 
Ma azt kérem, legyen jó gazdája annak az üzleti lehetőségnek.
Ennek eredményeként nem pár százalékos vagy esetleg 10%-os jutalékot teszek zsebre, hanem több másik cégnek is beajánlanak , hogy velem érdemes lehet beszélni.
Ha bármit is kérek, akkor ez az ügylet lezárul.
Így nyitva maradt és megismerhettük egymást,
a kialakult bizalom pedig további lehetőségeket,
új kapcsolatokat hozott.

És a világon mindenben ez, a BIZALOM  a legfontosabb.

A legnagyobb adomány, ha nyitott vagy és úgy élsz, hogy ezt mások észreveszik rajtad.

Amikor mások azért segítenek, hogy neked jó legyen, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy te fogod viszonozni vagy hogy akár tudnád viszonozni a segítségüket. Ezzel a helyzettel én is gyakran találkozom.

  • Mit ér ér az, ha találkozol a jövendőbeli üzlettársaddal, esetleg új barátságok kötődnek?
    • Az egyik legérdekesebb megkeresés egy régi ismerősöm ismerősétől jött, akinek idős nehezen mozgó anyukáját  éveken át (és ma is) segítek neki a kertben, az udvarban , havat lapátolni, leveleket összeszedni, bevásárolni , tehát  , az addig számomra idegen ember azzal hívott fel, hallotta, az a ház ahol addig laktam se a tulaj,se az élület nem alkalmas a további nyugodt életre, neki van egy üres háza hatalmas kerttel, mi lene ha kiadná ? :)  Az ismerősöm ajánloatta neki, mert úgy érezte, már annyit kapott az édesanyján  keresztül tőlem, hogy szeretne segíteni.
      És még azt is elmondta, hogy szerinte kik lehetnének  a mi potenciális ügyfeleink és honnan lehet őket megismerni. Ennek eredményként nagyon sok minden helyre került (én is a szép házikóban ) a  és valóban új üzleteket tudtunk felhajtani.

    Ez vajon mennyit ér?

    Ilyen szívességek egész láncolata kellett ahhoz, hogy  eljussak egy Mallorcai nyaralásra (erről ide kattintva olvashatsz :)  is, (amit egy bevásárlás során felfedezett nyereményjátékon szereztem, az adott vásárláshoz az is kellett, hogy az akkori munkahelyemre ne tömgközlekedéssel az utolsó pillanatban "essek be" , egy másik ismerősöm, kinek már azelőtt is sokat és azóta is rengeteget segítek, épp akkor menjen be az akkori munkahelyem melletti bevásárlóközpontba autóval, észre vegyen, be vigyen, legyen időm nézelődni és eszembe jusson a játék és teljesítsem a részvételi feltételeket
    és ez az utazás alapvetően változatta meg a gondolkodásomat, hazzaérve kezdtem teljesen más életet és munkát,  és mind a mai napig hatással van a munkámra, mindennapjaimra.

    (Azt, hogy ezt most megírom, és te olvashatod ennek is köszönhető : ) )

A segítségadás típusai

Az alábbi típusokat lehet megkülönböztetni:

Aki nem ad, mert nem mer

Vannak rengetegen, akik teljesen elzárkóznak attól, hogy másoknak , páne egy idegennek segítsenek.
Ennek is számos oka van, legtöbbször félelem vagy egyszerűen az ok hiánya.
A félelem alatt azt értem, hogy nem biztos benne, hogy egy ajánlás, vagy egy találkozó, vagy más szívesség nem hozza őt kellemetlen helyzetbe, vagy diszkreditálja őt.

Esetleg mások majd hisznek róla valamit, amit ő nem szeretne.

Előfordul az is, amikor a miértre nem talál valaki választ, hogy miért is segítsen másnak.
Hogy mi a közös jellemzőjük ezeknek az embereknek, a folytatásban  írok.

Addig is :Adjj, hogy kapj.

 

0 Tovább

HTML

Ments életet karácsonyra! A napokban találkoztam egy zseniális könyvvel, amit muszáj Nektek is elolvasni! Biztos vagyok Benne, hogy imádni fogjátok! A könyv segítségével kevesebb, mint fél áron tudsz utazni! Olyan dolgok vannak benne, amikről korábban nem is hallottam. 160 oldalnyi tipp, hogy hogyan juss el jobbnál jobb külföldi helyekre egy wellness hétvége árából! MOST KÖZEL 50% KEDVEZMÉNNYEL, INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL LEHET HOZZÁJUTNI! Ha nem tetszik a könyv/ nem spórolsz meg vele 2 utazás alatt legalább 70.000 Ft-ot, akkor visszafizetik az árát! Ezen a linken tudjátok megrendelni: Ne késlekedjetek![link]

szebbelet

blogavatar

"Az írás nem pénzkereset, nem arra szolgál, hogy híresek legyünk, randizzunk, lefektessünk valakit vagy barátokat szerezzünk. Végső soron gazdagabbá teszi annak az életét, aki olvassa a munkánkat, és gazdagítja a saját életünket is." (Stephen King) Írásaim a segítés témakörét mutatják be konkrét példákkal.

Legfrissebb bejegyzések

Hogyan Adj ételt

A megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában köt ki Európában, Magyarországon pedig minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer hulladékot termelünk. Hetente átlagosan kilencszer dobsz a kukába zöldséget és gyümölcsöt, és legalább kétszer húst, kenyeret, vagy tejterméket. "ételt adok ételt kapok szeretet láda", ahol idegennek ajánlhatod fel és vehetsz el ha rászorulsz név nélkül a megmaradt ételeket: a csoport azért jött létre, mert született egy kezdeményezés az elesettek, rászorulók megsegítésére. Ételt szeretnénk juttatni az éhezőknek, minden számba jöhető támogató bevonásával. Megépítettünk egy ládát, amit valaki Szeretet Ládikának nevezett el. Ebbe a ládába várjuk az élelmiszer adományokat minden segíteni akaró embertől. Egyelőre ennyit tudunk, tervezünk, akarunk. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk. csoport https://www.facebook.com/groups/977362402286160/ Soprontól nyíregyházáig ott vagyunk

Hogyan Adj - 2_ véradás

http://www.veradas.hu/ http://img.reblog.hu/blogs/27518/img_578c923313165.jpeg?w=640

Címkefelhő

család (9),karácsony (7),csalad (6),munka (6),munkasprint (6),szégyen (6),SZÉGYEN (6),idegen (6),segít (6),ébredés (5),vagyon (4),karacsony (4),önkéntes (4),véradás (4),IDEGEN (4),test (3),ebredes (3),önzetlen (3),vízsprint (2),magánügy (2),SZABADSÁG (2),étel (2),megmagyarazhatatlan (2),adni (2),energia (2),segítés (2),szívesség (2),boldog (2),DIVATSPRINT (1),ronaldo (1),adomány (1),DIVAT (1),kistelek (1),láda (1),siker (1),VAGYON (1),bolt (1),pansszkönyv (1),panasz (1),remeny (1),remény (1),film (1),szinkron (1),FILM (1),egyesület (1),vak (1),tetoválás (1),divatsprint (1),bodogság (1),izület (1),izületifájdalom (1),hússprint (1),hussprint (1),hus (1),börtön (1), bortonsprint (1),sokk (1),gazdasagsprint (1),törtető (1),gazdasag (1),gazdaságsprint (1),maffia (1),pénzügyek (1),sors (1),ajándék (1),szabadság (1),rendszerváltás (1),POFON (1),magaugy (1),önéletrajz (1),szégyelni (1),MEGFELELÉS (1),nagydolog (1),nagydologsprint (1),japán (1),pofon (1),segit (1),adok (1),Fahéj (1),kupakgyűjtés (1),Punnany Massif (1),hős (1), y generáció (1),karrier (1),BUKÁS (1),elnok3 (1),idős (1),bukás (1),generáció (1),elvtárs (1),bástya (1),egészség (1),víz (1),méz (1),citrom (1),viz (1),Rose (1),egyetem (1),változás (1),tanú (1),főiskola (1),bőlcsesség (1),élet (1),elnok (1),elnök (1),nyeremény (1),ViZSPRINT (1),nyeremeny (1),pizza (1),2017 (1),otthon (1),rend (1),maganugy (1),baleset (1),párkapcsolat (1),asszony (1),(1),meterologia (1),(1),megmagyarázhatatlan (1),világvége (1),hoax (1),HOAX (1),ELNÖK (1),megmagyarázhatatlan (1),eroszak (1),szeretet (1),tél (1),hiperaktív (1),balkezes (1),erőszak (1),tragédia (1)

Utolsó kommentek

22016.07.19 e óta ennyien olvastak :)

Utoljára kommentelt bejegyzések