Ahogy előző írásombam már  írtam :

Van aki nem ad, mert nem mer

Vannak rengetegen, akik teljesen elzárkóznak attól, hogy másoknak , páne egy idegennek segítsenek.
Ennek is számos oka van, legtöbbször félelem vagy egyszerűen az ok hiánya.
A félelem alatt azt értem, hogy nem biztos benne, hogy egy ajánlás, vagy egy találkozó, vagy más szívesség nem hozza őt kellemetlen helyzetbe, vagy diszkreditálja őt.

Esetleg mások majd hisznek róla valamit, amit ő nem szeretne.

Előfordul az is, amikor a miértre nem talál valaki választ, azaz, hogy miért is segítsen másnak. Közös jellemzőjük ezeknek az embereknek, hogy inkább a külsőségek és a környezet határozza meg őket.
Nem csak egyetlen elem fontos ezek közül (pl. autó, pozíció, vagy ruha, óra, telefon), hanem mindegyik nagyon fontos a számára, és ezt érezteti:
én ez vagyok, az vagyok; ezt csináltam, ezt ismerem, ide járok, stb. 
Az nem derül ki, ez neki miért jó, csak hogy ezek a fontosak. 
Nem saját maga és nem te.

Ezek az emberek mind elfelejtik, hogy egyszer majd nem lesznek ott, ahol most vannak és hirtelen senki nem marad körülöttük, hiszen ők általában csak a kölcsönös előnyökért segítettek másnak, és azok, akiknek segítettek, már semmi értéket nem látnak bennük.

Van aki csak azért ad, mert kell neki valami

Ez is előfordul, sajnos. Van, aki számításból, van, aki azért, hogy felkerüljön a térképre, van, aki azt gondolja, akkor majd ő is kérhet.
A számításból adó ember nem most akarja beváltani a szívesség zsetont, hanem majd egyszer.
Ahogy A tanú c. filmben is elhangzott:
„egyszer majd kérünk valamit, Pelikán elvtárs”.
Biztos lehetsz benne, hogy olyat fog kérni, amitől a hajad is égnek áll, és persze a legrosszabbkor.

Van, aki attól akar valakinek látszani, hogy segített neked.
Ehhez nem kell se gazdagnak, se befolyásosnak lenni.

Van, aki azért segít egy hajléktalannak, hogy ezt utána elmondhassa másoknak, legyenek azok a családtagjai, barátai vagy idegenek.

Érdekes megfigyelni, hogy azok, akik önzetlenül adnak, a rászorulóknak is úgy segítenek, hogy arról sokszor senki nem tud, még a környezetük sem.

Persze van, aki egy befolyásos embernek segít és azt hiszi, a másik ezt majd észben tartja, vagy úgy érzi, hogy tartozik nekünk.
Én is gondoltam ilyet.
Rossz hír: többnyire nem érdekli őket, hogy te mit gondolsz vagy akarsz.

Miért adj?

Egy izraeli tréner úgy fogalmazta meg, mindegyikünk tele van akció kártyákkal: kapcsolatokkal, tapasztalattal, ötlettel, bármivel, ami hasznos lehet- ez lehet akár pénz is.
Ezeket a kártyákat játszhatod a régi iskola szerint, titokban,
hogy csak Te tudd, mid van.

Vagy gondolkodhatsz úgy is, hogy a közösbe berakva az tudja kivenni, aki a legjobban tudja használni. Lehet, hogy valakinek éveket spórolsz meg az életéből a te „közösbe bedobott kártyáiddal”.

A játék célja nem az, hogy a másikat legyőzzük, hanem hogy célba érjünk. Fontos az is, hogy a saját célunkat elérjük el, de ehhez lehet, hogy másoknál vannak azok a lapok, amivel a leggyorsabban eljuthatunk oda.
És ez ugyanígy működik a másik esetében is.

Ha Te segítesz, akkor ennek híre megy és jó eséllyel már úgy mutatnak be, hogy ő az, aki nekem ebben vagy abban segített.

Nem rossz felvezetés, igaz?


Egy idő (akár évek) után már sokkal nagyobb lesz az elsődleges kapcsolataid száma, és ők akkor is aktív kapcsolatok maradnak, ha nem találkoztok naponta. A segítség összeköt, láthatatlanul egy köteléket alakít ki a hasonló gondolkodásúak között.

Röviden összefoglalva: ha indokra van szükséged, a jó indok, hogy azért adj, mert van mit adnod, szeretnél adni és megteheted.

Nem kell hatalmas dologra gondolni.. gondold át miben vagy jó és azt a tudást ki és hol tudná hasznosítani.

Ha nincs a környékeden vagy nem szertnél ott tenni, avgy scak egyenlőre ismerkednél ezzel,
nézz szét és inspirálódj a www.onkentes.hu oldalon.

Leegközelebb 3 okot nézzük meg, hogy miért adj őszintén.