"Nem kell ahhoz valamilyen - nyugatiak számára - egzotikus kultúrában vagy tradícióban felnőni, hogy félelmetes értelmezést adjunk egy önmagában is félelmet keltő élménynek."
(Douwe Draaisma)

Egyik barátom egyszer ezt mondta:

"-Anyósom egyik kedvenc kérdése, mikor eljön hozzánk,
és a lakás pont nem tökéletes rendben várja:

- Mi lesz, ha jön valaki? Mit fog szólni, hogy morzsa van az asztalon?

Egyesek szerint kellemetlen szokásomhoz híven ezt mondtam,:

- így válaszolj anyósnak:

- Őszintén? Nem érdekel, mit mondanak mások az ÉN házamról, az ÉN asztalomról, az ÉN morzsámról.

Merthogy szerintem bőven elég megküzdenünk életünk során azokkal az elvárásokkal, amik belőlünk fakadnak, amik nemzedékeken át családtól és a népünktől ránk ragadtak, amik miatt vélt vagy valós szégyent kellene érezni, és ha ezeken túl ráadásként még másoknak is meg akarnánk felelni, akkor onnantól kezdve azoknak a másoknak az életét élnénk, nem a sajátunkét.
Azok, akik mindig mások elvásárainak akarnak megfelelni, és pusztán az hajtja őket előre, hogy jajj, vajon mit szólnak majd mások, azoknak soha nem lesz egy nyugodt pillanata sem az életben, mert folyton szégyen érzetük lesz, a világ már csak olyan, hogy ezernyi elvásárt ró ránk, a nap minden percében.

Hogyan lehet ezektől az elvárás-nyomásoktól megszabadulni?
Hogyan lehet végre levetkőzni magunkról a "jajistenem, mit fog szólni az a vadidegen ember???" érzést?

Könnyedén, ha van elég önbizalmunk. Mert a másoknak való megfelelési kényszer semmi másról nem szól, mint önbizalom hiányról.
És a belénk nevelt szégyenérzettől.

Vannak dolgok, amik fölött talán nincsen hatalmad, és nem tudod megváltoztatni őket, de egyik sem zárhat el a céljaidtól, legfeljebb kicsit távolabbra sodor. Az viszont már csak rajtad múlik, hogy ellenkormányozod a hajódat, vagy végleg bevonod a vitorlákat.